Versek
Hát ilyen mélyre süllyedtél, nemzetem?!
Odasüllyedtél, nemzetem,
hogy e honban aki még maradék-magyar,
s ősei sírjára rondítani nem akar,
szívesebben lenne immár lengyellé,
baszkká vagy írré, de akár románná is,
minthogy veled egy legyen!?
Odasüllyedtél, nemzetem,
hogy a bunkóság,
az irigy bendőmagyarság bajnoka lettél?
Arra meredsz áhítattal,
aki vágómarhaként úgy hajt vágóhídra,
hogy múgatva-vígan még te dalolsz hozzá
- "taglóig híven"?
Hát odasüllyedtél,
hogy egy tál lencséért
megtagadod a véred is,
- de anyádat-apádat is! - ,
ha az bekopog hozzád,
és menedéket,
a tűzhelyed mellett
egy éjre helyet kér?
Hát odajutott már itt a magyar,
hogy komcsi pártvezér
és tyúktolvajból lett hazug-ügyeskedő rabló,
hóhér-veje,
vérbíró-villatársa
neki a vezér?
Odajutott a magyar,
hogy a hazaárulót,
ellenség-bérencét emeli pajzsra,
s e szeméthalom-bálvány "aranyborja"
körül ropja
degenerált táncát?
Hát kik lakják már
ezt az "országgá" gyülevészesített hazát?
Spiclifia, áruló-magva,
vérbíró- és hóhér- fattya,
kurafi lett itt minden hazafi?
Hol vannak az ifjak, a márciusiak?
S az egyetemek? Ahol 1956 született?
Itt sem férfipalánták tanulnak már,
hanem megfélemlített, meggyalázott,
újmódi hadfiak gyakorlóteréül használt
fehércselédek!?!
Ha ilyen nép lakta volna '56-ban e hazát,
templomaiban ma a Vörös Csillagnak
áldoznának a papok
- aranyat, tömjént, mirhát!
S az Országházban ma Szent Korona helyett
tényleg a micisapkát őriznék
(nem korona-, hanem:) micisapka-őrök!
Vajon lemossa-e majd, s ha igen,
kinek a vére fogja lemosni e gyalázatot?
Azok vére-e, akik Haynauval, Kádárral
és apróantalokkal itták versenyben az igazak vérét
- koccintva is véle?
Vagy tán a tiéd?
Hát a nemzet legjava írmag nélkül
"genetikailag" elfogyott-kiveszett
a tatárral-törökkel, osztrákkal vívott harcokban,
s a 48-as, 56-os csatatereken??!
Hát mankurttá lettél immár végleg, nemzetem?
Hírmagja se maradt benned már őseid hitének,
büszkeségének, önérzetének -
a szabadság szeretetének??!
Hát ezzé lettek tényleg Rákóczi, Kossuth
és 1956 ivadékai, örökösei?!
Hát ilyen mélyre, ilyen szédítő mélységbe süllyedtél
- menthetetlenül, nemzetem?!?
Sepsiszentgyörgy (Erdély)
A "mankurt" szó metaforikus jelölője annak, aki elfelejtette a nevét, szüleit, nemzetiségét, kultúráját, nyelvét és csak a legalapvetőbb létfunkciókra képes.
"A mankurt nem tudta, ki ő, milyen törzsből-nemzetségből való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt… A mankurt, akár a kutya, csak a gazdáit ismerte… De a rábízott feladatot vakon, buzgón, hajthatatlanul elvégezte…"
|